merethez alk.

Nagy Feró: - "Mindenkit nyakon vágok, aki tovább meri bántani Szandit, hiszen Ő nem tett mást, mint.."


Ahogy arról mi is beszámoltunk, Szandi egy korábbi kijelentésében (A cikk ide kattintva olvasható) fejezte ki igencsak kendőzetlen véleményét és "igénytelennek, toprongyosnak nevezte" a magyar nőket.

Sokan felháborodtak, sőt vérlázítónak tarják kijelentését, még maga Ábel Anita is felszólalt az ügyben, magyar nők milliói mellé állva. Szinte alig telt el egy nap és meglepő módon maga Nagy Feró állt a sokat bántott Szandi mellé, hogy hangját hangoztatva értesse meg az emberekkel, miért is mondhatta azt az énekesnő, amit mondott. Feró szavait változtatás nélkül idézzük:

"Hölgyeim és kedves emberek! Jómagam is elolvastam kolléganőm, Szandi sorait amit hazánk hölgytagjainak "címzett" és azon kívül, hogy szókimondó és igaz, én nem találtam benne semmi kivetni valót. Szandi csak a véleményét mondta el nektek, ezzel is felhívva az emberek figyelmét az elhízás veszélyeire, ami sajnos minket magyarokat nagyon is érint. Lehet, hogy szókimondó stílusba tette mindezt, de úgy gondolom, hogy nem kellene ezért őt bántani, hisz nem érdemli meg. Aki pedig ezután sem száll le róla, azokat mind nyakon vágom." - tette hozzá Nagy Feró.

- Önök mit gondolnak Nagy Feró szavairól? Írják meg véleményüket kommentben.