merethez alk.

Pataky Attila - "20 ezer forintért sem hajolnék már le, és ezt annak köszönhetem, hogy..."


Pataky Attilát lehet szeretni, vagy nem szeretni, azt azonban el kell ismerni, hogy zenei munkássága tényleg becsülendő. Az már kevésbé, amit az utóbbi időkben szokott nyilatkozni.

Néha az űrlényekről, néha a késői gyermekvállalásáról, ám legtöbbször mostanában inkább kormányoldali megszólalásai vannak. A legutóbbi Blikknek adott interjújában a következő, igencsak meglepő és polgárpukkasztó kijelentéseket tette:

"- Köszönöm a kérdésüket. Lehet engem szeretni vagy nem szeretni, az azonban tény, hogy jómagam sok mindent megjártam már. Voltam lent a mélyben, hitellel roskadó énekes, eladósodott apuka, és még sorolhatnám. Kemény munkával az életemben most jutottam el oda, hogy kijelenthetem:

jól élek és ezt nem szégyenlem kimondani. Már nem számolom, hogy mennyit fizetek a kasszánál, már nem számolom, hogy mennyi pénzem marad a hó végére. Jól élek és ezt magamnak, de legfőképp nektek, a kedves rajongóimnak köszönhetem, amiért örökre hálás leszek. Több jól menő vállalkozást is indíttattam az elmúlt pár évben és nagyszerű boldog életet élek családommal. Ezt kívánom minden magyar honfitársamnak is. - Isten legyen veletek." - tette hozzá Attila a Blikk kérdésére válaszolva, miszerint, hogy milyen most az anyagi helyzete. 

- Ön mit gondol Pataky Attila véleményünk szerint kissé nagyképű kijelentéseiről?