merethez alk.

Ez a kiskunhalasi nő a kocsi után kötötte a saját kutyáját, majd élve eltemette. Ám a legfelháborítóbb az, amit még ezután tett: - Önök szerint mégis mit érdemel az ilyen?!


Lakossági bejelentés érkezett augusztus 5-én reggel a Kiskunhalasi Rendőrkapitányságra arról, hogy egy nő kocsihoz kötve egy nagytestű kutyát húz az úton.

A nyomozás során kiderült, hogy az 5413-as számú úton az asszony saját kutyáját kötötte egy bálamadzaggal a kocsija hátsó lökhárítójához, majd elindult a járművel. Először az állat még szaladt a kocsi után, de nem sokkal később már nem bírta tartani a sebességet és elesett. A nő a vérző lábú ebet fekve húzta hazáig az úttesten. Az egyenruhások helyszínre érkezésekor a kutya már elpusztult.

Ide temette a nő a kutyát

Információink szerint azért kötötte a kutyát a balotaszállási asszony az autó után és vonszolta kilométereken át, mert az kiszökött az udvarról. Az esetről a kiskunhalasi Mancs a Kézben Kutyamentő Alapítvány számolt be közösségi oldalán. Az alapítvány vezetője, Bíró Brigitta érdeklődésünkre elmondta, hogy a szerencsétlen állat vergődésére egy járókelő figyelt fel Balotaszálláson, aki azonnal megállásra kényszerítette az autót és számon kérte az asszonyt, hogy mit tesz a kutyával.

Komoly szóváltás is kialakult a kutya gazdájával, akiről fotó is készült a kocsi után kötött kutyával. Az állat ekkor már nem mozdult, de az állatvédők szerint még élt, az alapítvány önkéntesei azonnal megkezdték a kutya állatorvosi kezelésének a szervezését. A helyszínről azonban elment a nő, az állatvédők a gépkocsi rendszáma alapján bejelentést tettek a rendőrségen, mire azonban a rendőrök kiértek az asszony házához, addigra a nő az udvaron elásta a kutyát.
A rendőrök előállították a 68 éves balotaszállási nőt, akit gyanúsítottként hallgattak ki állatkínzás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. VIDEÓ: