merethez alk.

Nagy felháborodást keltett Orbán Viktor hivatalos állásfoglalása Koncz Zsuzsa és Kovács Kati beteg gyermekeknek szánt koncertsorozata ügyében: "Mint az ország első embere, elutasítom azt, hogy bárkik is.."


Mint ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, megható és ritka emberséges bejelentést tett az ország két szeretett énekesnője, Koncz Zsuzsa és Kovács Kati. A kezdeményezésük lényege, miszerint újra összeállnának és együtt adnának koncerteket, és a bevételek teljes egészét felajánlanák az ország beteg gyermekinek a javára. 

Sajnos az ügy politikailag és érintett lett a napokban, ezért sokat támadták a két énekesnőt, sőt pár nappal ezelőtt maga Kósa Lajos országgyűlési képviselő is kritizálta őket és kezdeményezésüket, mert szerinte semmi szükség a jótékonykodásukra, hisz az egészségügyben minden rendben van. Nem kellett sokat várni, és maga a Miniszterelnök is hivatalosan állást foglalt az ügyben. Közleményét változtatás nélkül idézzük:

"Meglátásom szerint a hazai egészségügy teljesen rendben van. Továbbá politikus társaimmal egyeztetve mind azon az egységes véleményen vagyunk, hogy az ország felelős kormányaként nem tűrhetünk el semmilyen formában lázítást, félretájékoztatást ezzel kapcsolatban. Saját személyem és a kormány mindig is teljes mellszélességgel támogatta a beteg gyermekeket és az egészségügyet. Erre semmilyen más, mint látható rendbontó és uszító módon létrejött kezdeményezés nem alkalmas és nem is elfogadható." - tette hozzá a kormányfő.

- Önök mit gondolnak Orbán Viktor szavairól? Amennyiben nem értenek egyet, úgy egy megosztással kérjük jelezzék azt felénk.