merethez alk.

Kósa Lajos: "A nyugdíjak kifizetése miatt szinte üres az államkassza, így ha akarnánk se tudnánk segíteni a kis Zentén, mert..."


Korábban már beszámoltunk róla, hogy szinte az egész magyar közösség arról beszél, hogy a kis Zentének hogyan is lehetne segíteni, bár irreálisan sok pénzről van szó: 700 millió forint, de az édesanya töretlenül hisz az emberi jóságban. A jobbik felterjesztette Orbánékhoz az ügyet, mint ahogyan korábban a szintén SMA betegségben szenvedő kislány ügyét is, amit a múltban szintén elutasított a kormány.

Hogy eloszlassa a kételyeket, most Kósa Lajos országgyűlési képviselő is felszólalt az ügyben:
"Jómagam és a kormány nevében is szeretném kifejezni a szülőknek és hozzátartozóknak a fájdalmát a gyermekük betegségét illetően, de ebben sajnos most nem tudunk segítséget nyújtani. Az ilyen fajta betegségek jelen állapotban a szakirodalom szerint a gyógyíthatatlan kategóriába sorolandóak, ezáltal nem tud rá az állam semmilyen egészségügyi támogatást nyújtani. A spinális izomatrófia (SMA) autoszomális recesszív módon öröklődő, jelenleg gyógyíthatatlan betegség, így azt akármennyire is szeretnénk, de nem áll módunkban támogatni jelenleg.

Továbbá az államkassza jelenlegi helyzete sem engedi meg azt, hogy ilyen komoly mértékű összeget különítsünk el és ajánljunk fel, hisz jelenleg a nyugdíjjak kifizetésére megy el a tartalékaink jó része. Mi a részünkről szívből kívánunk mihamarabbi gyógyulást a kis Zentének és szívből reméljük, hogy felépül majd a kis csemete. - tette hozzá Kósa Lajos.

- Önöknek mégis mi a véleménye erről? Bezzeg a stadionokra és kormányoldali urizálásokra van pénz, a kis Zentének meg nem tudnak egy fillért sem felajánlani? Hogy is van ez? Kérjük osszák meg, ha önök szerint sem ezt érdemli ez a csöpp kis gyermek és igenis kötelességük lenne segíteni rajta!