merethez alk.

Szenzációs örömhír! Kigyógyult halálos betegségéből Caramelék kislánya. Megható, amit a kis Szofi üzent nekünk:


Kétségekkel és könnyekkel teli pokoli időszak után a teljes harmónia és boldogság vette át a helyet Molnár Ferenc Caramel (37) családjának életében.

A zenész tavaly tavasszal árulta el a közösségi oldalán, hogy szeme fényénél, kislányánál, Szofinál (5) leukémiát diagnosztizáltak az orvosok. A kezeléseket azonnal megkezdték, idén pedig már oviba is engedték, hiszen tünetmentesnek nyilvánították a gyermeket. Nemrégiben pedig már nyaralni is volt együtt a család. Édesanyja, Szilágyi Szilvia a Blikknek elárulta, Szofi imádja a tengert.

– Életünk nyaralása volt, nagyon jól sikerült! Semmi nem jött közbe, minden olyan volt, amilyennek elterveztük – mesélte Szilvia. – Először édesanyámmal és Szofival voltunk hármasban, mert a férjem nem tudott jönni a koncertek miatt, de a második úton már ő is ott volt. A nagymamával Velencében jártunk, apával pedig Toszkánában. Olaszország-fanok vagyunk, otthon érezzük ott magunkat.

Persze, gyerek mellett nem könnyű pihenni, de Szilvi már annak is örült, hogy nem kellett főznie és takarítania.

– Egész nap strandoltunk Szofival. Az utazás előtt mindennap arról beszélt, hogy mikor láthatja a tengert, mert már nagyon várta. Amikor messziről meglátta a kocsiból, sikongatott – árulta el nevetve Szilvi.

Az olaszországi kiruccanások után pedig eljött az ünneplés ideje: Szofi ugyanis ötéves lett.

– Kicsit eltúloztuk a születésnapját – vallotta be Szilvi nevetve. – Elég amerikai stílusúra sikerült, de nagyon élveztük. Most minden olyan jól sikerül körülöttünk. Hatalmas harmónia és boldogság van az életünkben. Most az lett a mottónk, hogy minden úgy jó, ahogy van. Ez járja át minden napunkat. Hálásak vagyunk mindenért, boldogok vagyunk!

A nyugalom és a jó hírek Caramelre is hatással voltak, a zenész is belevetette magát az alkotómunkába.

– Most már olyan a helyzet, hogy merek több munkát vállalni, úgy érzem, egy új albumba is belevághatok – mondta korábban a Borsnak. – Az elmúlt egy év kemény volt, próbáltam helytállni, de most kiegyensúlyozottabb lettem, mert látom – amennyire elkiabálhatom –, hogy minden rendben van Szofival. Így nyugodtabban tudok dolgozni. Köszönet mindenért a kedves embereknek és rajongóimnak, akik imádkoztak a kis Szofiért." -tette hozzá Caramel